24 órás porta, Saját parkoló, Szobaszervíz, Konferencia terem, Gyógyfürdő / termálfürdő, Étterem, Kávézó
Ismertető:
Mezőkövesden a Zsóry Gyógy – és Strandfürdő szomszédságában az alföldi tájak stílusjegyeit viselő impozáns épület a Rózsa Étterem – Panzió. A ház tulajdonosai művészet szerető és pártoló emberek, így az épület egyedi design alapgondolata is az övék, a kivételezésben pedig a helyi népi iparművészek voltak segítésre. A várostól 3 km – re található, valamint a környező turisztikai városok is könnyen megközelíthetők.
A 9. éve működő Rózsa Étterem - Panzió családi, baráti, esküvői, illetve egyéb rendezvényeknek ad helyet. Megismerkedhetnek a környékbeli tájak borkultúrájával akár egy borkóstolás, akár egy borvacsorai rendezvényünk keretében. Remek étlappal és konyhával rendelkezünk. I. osztályú panziónk 12 db kétágyas szobát foglal magába. Szobáink televízióval, mini bárral, telefonnal, internet csatlakozással felszereltek, klimatizáltak. Minden szoba fürdőszobás, melyek hajszárítóval is rendelkeznek. Átutazó, hosszú hétvégés, hetes üdülésre vágyó Vendégeinknek egyaránt kényelmes, otthonos szállást tudunk biztosítani. Látogasson el hozzánk, sok szeretettel várjuk régi és új Vendégeinket.
Elhelyezés:
A Rózsa Panzió az étteremmel egybeépülve, az emeleten található.
I. osztályú panziónk:
~12 db kétágyas szobát tartalmaz
~ Televízióval, mini bárral, telefonnal, internet csatlakozással felszereltek, klimatizáltak.
~ Minden szobához zuhanyzóval, hajszárítóval ellátott fürdőszoba tartozik
~ Panziónk szobái illetve közösen használt helyiségei nem dohányzók
Átutazó, hosszú hétvégés, hetes üdülésre vágyó Vendégeinknek egyaránt kényelmes, otthonos szállást tudunk biztosítani. Látogasson el hozzánk, sok szeretettel várják régi és új Vendégeket!
Akció:
"RÓZSA" VALENTIN HÉTVÉGE
Előfoglalási akció!
25% kedvezmény!
Február 4-ig lefoglalt szobák
kedvezményes csomagára:
28.500 Ft / 2 fő / 2 éj
Romantikus hétvége kettesben!
2011.02.11.- 02.13.
3 nap / 2 éjszaka szállás kétágyas szobában
Welcome drink
Hölgyeknek 1 szál ajándék rózsa
Félpanziós ellátás:
o Svédasztalos büféreggeli
o Péntek este gyertyafényes vacsora
o Szombat este gálavacsora élőzenével
o Délutáni kávé – tea - süti
Kérésre fényképet készítünk a nálunk töltött boldog perceikről
Díjmentes internet csatlakozási lehetőség a szobákban
Díjmentes parkolás
ÁFA
A csomag ára 2 fő részére: 38.000 Ft / 2 fő (Február 4.után)
Az idegenforgalmi adó ezen felül 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
Tartalma:
3 nap / 2 éjszaka szállás kétágyas szobában
Welcome drink
Félpanzió:
o Svédasztalos büféreggeli
o Gyertyafényes vacsora
o Délutáni kávé – tea – süti
Díjmentes internet csatlakozási lehetőség a szobákban
Díjmentes parkolás
ÁFA
A csomag ára: 17.500 Ft / fő / 2 éj
Az idegenforgalmi adó ezen felül 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
Egyágyas felár: 3.000 Ft / éj
További éjszakák: 8.750 Ft / fő / éj
MATYÓ HÚSVÉT
HFoglalható: 2011. 04. 22-25 minimum 3 éjszakára
Tartalma:
4 nap / 3 éjszaka szállás kétágyas szobában
Félpanziós ellátás:
o Svédasztalos büféreggeli
o 2 alkalommal gyertyafényes vacsora
o Vasárnap este húsvéti ünnepi vacsora élő zenével
o Délutáni kávé – tea – süti
Meglepetés ajándék a nyuszitól
Díjmentes internet csatlakozási lehetőség a szobákban
Díjmentes parkolás
ÁFA
A csomag ára: 29.900 Ft / fő / 3 éj
Az idegenforgalmi adó ezen felül 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
Egyágyas felár: 3.000 Ft / éj
További éjszakák félpanzióval: 9.250 Ft / fő / éj
"NAGYMAMÁKNAK? NAGYPAPÁKNAK" szóló nyugdíjas akció
(Elő- és utószezonban: IX.01-IV.30.)
Ajándékozzon pihenést szüleinek, nagyszüleinek!
Vasárnaptól – csütörtökig, vagy hétfőtől – péntekig
Csak a szállást kell fizetnie, a félpanziót ajándékba adjuk!
A csomag ára: 21.800 Ft / fő
Az idegenforgalmi adó 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
a helyszínen fizetendő.
Egyágyas felár: 2000 Ft / fő / éj
„5+1 ÉJ GRATIS”
csomagajánlatunk:
Csak 5 éjszakát fizet, a 6. éjt ajándékba adjuk!
Tartalma:
6 éjszaka szállás kétágyas szobákban
bőséges svédasztalos büféreggeli
ÁFA
díjmentes internet csatlakozás
díjmentes parkolás
A csomag ára: 27.250 Ft/ fő / 6 éj
Idegenforgalmi adó összege: 300 Ft/fő/éj (18 év fölött fizetendő)
Egyágyas felár: 3.000 Ft / fő / éj
„MATYÓ PÜNKÖSDÖLŐ”
Foglalható 2011. 06. 10-13.
minimum 3 éjszakára
Tartalma:
4 nap / 3 éjszaka szállás kétágyas szobában
Félpanzió:
o Svédasztalos büféreggeli
o Gyertyafényes vacsora élő zenével
o Délutáni kávé – tea – süti
Díjmentes internet csatlakozási lehetőség a szobákban
Díjmentes parkolás
ÁFA
A csomag ára: 28.500 Ft / fő / 3 éj
Az idegenforgalmi adó ezen felül 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
Egyágyas felár: 3.000 Ft / éj
További éjszakák félpanzióval: 9.250 Ft / fő / éj
„VIDÉKI ÍZEK”
csomagajánlatunk tartalma:
• 3 nap/2 éjszaka
• szállás kétágyas szobában félpanziós ellátással
• bőséges svédasztalos reggeli
• 1. nap vacsora – választás étlapról 2.500 Ft / fő értékben
• 2. nap vacsora: eredeti recept szerint készült magyaros menü bor– és pálinkakóstolással
• ÁFA
• díjmentes internet csatlakozási lehetőség
• díjmentes parkolás
• hazautazáskor egy kis „hazai csomagot” készítünk távozó Vendégeinknek, hogy az otthoniak is megkóstolhassák a finomságokat.
A „kóstoló” tartalma:
~ropogós csülökhús
~sült kacsacomb
~mustáros sertésflekken
~házi csalamádé, hordós káposzta,
~ 1 üveg jófajta vörös-, vagy fehérbor választás szerint, a Ház boraiból
A „Vidéki ízek” csomag ára:
21.500 Ft/ fő / 2 éj
Idegenforgalmi adó ezen felül fizetendő: 300 Ft/fő/éj (18 év fölött)
Egyágyas felár: 3.000 Ft / fő / éj
„SILVER NAPOK”
nyugdíjas vendégeinknek
(Elő- ás utószezonban:
IX.01-IV.30.)
Ajándékozzon pihenést szüleinek, nagyszüleinek!
Vasárnaptól – szombatig
Csak a szállást kell fizetnie, a félpanziót ajándékba adjuk!
A csomag ára: 28.500 Ft helyett
Csak 24.500 Ft / fő
Az idegenforgalmi adó ezen felül fizetendő a helyszínen: 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
Egyágyas felár: 2.000 Ft / éj
A „visszaváró” kupon felhasználható a legközelebbi foglalás alkalmával
(páronként 2 kupon = 4.000 Ft kedvezmény).
A kupon átruházható, adja oda legkedvesebb barátjának, vagy családtagjának.
Őket is szívesen látjuk-visszavárjuk!
3 nap / 2 éjszaka szállás kétágyas szobában
Félpanziós ellátás:
Svédasztalos büféreggeli
Gyertyafényes vacsora
Délutáni kávé – tea - süti
Díjmentes internet csatlakozási lehetőség
Díjmentes parkolási
ÁFA
A csomag ára: 18.900 Ft helyett
Csak 16.900 Ft/ fő / 2 éj
Az idegenforgalmi adó ezen felül fizetendő a helyszínen: 300 Ft / fő / éj (18 év felett)
Egyágyas felár: 2.000 Ft / éj